Tisztelt egybegyűltek,

Szomorú alkalom ez, amikor is korán elhúnyt Dujonkról szeretnénk szólni. Nincsennek szavak, melyekkel rövid életútját a teljeséggel el lehetne mondani. Életútjának jeles dátumai mögött rejlik Dujo nem mindennapi személyisége, a hatalmas elme, a bátor sziv, mely csak a súlyos betegséggel nem tudott megküzdeni.

Dujo Runje Karakasicán, a horvátországi Sinj város területén született, 1951. április 29-én. A belgrádi Bölcsészet Tudományi Kar, pedagógiai szakán diplomált 1979. szeptemberében, majd ezután a Jogi Egyetemen is diplomát szerzett.

A „Nasa radost” Iskoláskor előtti Intézményben Dujo 1979. januárjában kezd el dolgozni és ettől a pillanattól kezdődik el fényes pályafutása, mint kiváló pedagógus és jogász, mint a gyermekek nagy tisztelője és ismerője, mint felejthetetlen koléga és nem utolsó sorban mint EMBER a szó legnemesebb értelmében.

Nyugodt szivvel mondhatjuk, hogy Dujo, élete nagy részét a „Nasa radost” intézményének szentelte. Ismerte az intézmény történelmét, a legapróbb részletekig a jelenét, és előre gondolkodott, tervezte az intézmény jövőjét, egy jobb időket a szabadkai kisgyermekeknek számára.

A legnehezebb időkben, 1989 – 1993-ban vezette az intézményt, mint megbizott igazgató. Ezen idők előtt, alatt és után is Dujo volt az aki átlátta az egész iskoláskor előtti nevelés gondját-baját és megoldást keresett - talált rájuk.

Koleganőjével, Vrcelj-Odri Violettával, Dujo társszerzője volt a „Lépéseink”, 4-8 éves gyermekek számára készült fejlesztő játék, valamint a „Most jobban tudom” munkafüzet megalkotásában.

1987-ben ő volt az ötletszerzője annak a „Gyermekparádénak”, amely a mai napig a a gyermekek számára rendezett, legnagyobb városi rendezvény.

Több nevelési-oktatási program megvalósitása is az ő nevéhez fűződik, mint a kétnyelvűséggel kapcsolatos programok, a Montessori program, Inklúziv program. Ezek ma is jelen vannak az intézmény nevelési-oktatási programjában, éppen Dujo kitartó, fáradhatatlan, önzetlen munkájának köszönve.

Ő volt az aforizmák szerzője, melyek minden alkalommal emelték rendezvényeink, ünnepségeink hangulatát. Nincs olyan szegmense intézményünk és a horvát közösség életének, ahol Dujo ne vállalt volna részt. Könnyebb lenne felsorolni, hogy miben nem vett részt, mint, hogy mi mindenben vett részt. Mindig többet és jobbat akart a szabadkai óvodásoknak, nála új ötletek, új programok, újabb akciók szüntelenül követték egymást.

Mint születésénél fogva horvát, Dujo aktivan részt vett a vajdasági horvátok kultúrális és politikai életében. 1998-ban Zlatko Srammal és Josip Ivanoviááal karöltve, kezdeményezi a HÁD (Hrvatsko akademsko drustvo) létrehozását. A Tartományi Képviselő Testület küldötte, a DSHV alelnöke, valamint a Vajdasági Horvátok kultúregyesületének igazgatói tanácsának elnöke, és a Szerbiai HNV végrehajtó bizottságának a tagja volt.

Sok csatát vivott és nyert Dujo a szabadkai óvodások jövőéjért, az intézmény dolgozóinak jöbb helyzetéért, de az életéért folytatott küzdelmet nem tudta megnyerni.

Önzetlenül adta magát a gyermekeknek, kollégáknak, barátoknak, ismerősöknek és ismeretleneknek és természetesen családjának, akik most a legfájóbban nélkülözik.

Fáj a tudat, hogy nem tudtunk neki segiteni mi, akiknek ő minden alkalommal segitséget nyújtott, hogy nem volt alkalmunk bátoritani, hogy nem volt alkalmunk elmondani neki, hogy mennyire hiányzik és mennyit jelentett számunkra.

Nagy megtisztelés volt Dujot ismerni, élni és dolgozni mellette és barátnak tekinteni őt. Barátja lenni pedig kiváltság volt. Számunkra marad az élet Dujo nélkül, a harc a közös célokért, tervekért, ötletekért. Szivünkben és gondolatainkban mindig megőrizzük emlékét, szellemiségét és tetteit.

NYUGODJ BÉKÉBEN DUJO!